R. J. Palacio: Fehér madár (regény) – Blogturné

A Könyvmolyképző Kiadónak köszönhetően most már nemcsak képregény, hanem regény fomájában is végigkövethetjük R. J. Palacio megrázó és izgalmas történetét, a Fehér madárt. Tartsatok két bloggerünkkel, és a turné végén nyerhettek egy példányt a képregényből vagy a regényből.

Miért választottam ezt a könyvet?

A képregényváltozatot nemrég megrendeltem az egyik online raktárvásáron magamnak, és nagyon érdekelt a regényváltozat is, úgyhogy megörültem, amikor kiderült, hogy tarthatunk a két változattal egy vegyes turnét.

Véleményem a könyvről

A történet két szálon fut. Az egyik a jelenben játszódik, és a főszereplője az a Julian nevű srác, aki Az igazi csoda című könyvben a főszereplőt bullyingolja többedmagával, valamint az ő nagymamája. Julian nagyon megbánta már a viselkedését, teljesen megváltozott, és bűntudat gyötri. Az iskolában töriórára írnia kell egy fogalmazást valakiről, akit ismer, és ő a nagymamáját választotta. Megkéri grandmère-t, hogy meséljen neki a kislánykoráról, arról, hogyan menekült meg a nácik elől, és a fiúról, akiről ő, Julian a nevét kapta.

A múltbeli szál az a történet, amit grandmère mesél Juliannek. A fiatal, zsidó származású Sarának csodás gyerekkora volt Franciaországban egészen addig, míg a náci megszállás miatt el nem szakadt a szüleitől, és menekülésre nem kényszerült. Az egyik osztálytársa, Julien és az ő szülei rejtik el a lányt, aki saját kis világot teremt magának a képzelete és Julien barátsága által egy szűk kis búvóhelyre zárva. És csak remélni tudja, hogy egyszer a valódi világ majd a helyére zökken, ő pedig visszakapja a normális életét és a szüleit.

– Miért... miért utálnak minket, papa? Miért utálják a zsidó embereket?

– Nem mindenki utál minket, Sara – helyesbített. – Sohasem szabad azt hinned, hogy mindenki. Csak vannak, akik igen.

– A rossz emberek? – suttogtam a plüsskutyusomat, Brigitte-et magamhoz szorítva.

Papa felsóhajtott. Odajött az ágyamhoz és leült.

– Próbálok nem úgy gondolkodni, hogy van jó és rossz – fejtette ki. – Jobban szeretem úgy látni, hogy van fény és sötétség. Hiszek benne, hogy minden emberben van fény, ami ott ragyog bennük.

– Fény? – kérdeztem.

(...)

– Ez a fény teszi lehetővé, hogy belelássunk mások szívébe, lássuk az ott lakozó szépséget – folytatta. – A szeretetet. A szomorúságot. Az emberséget. De vannak akik elveszítették ezt a fényt. Sötétség van bennük, így csak azt látják meg másokban is: a sötétséget. Nem a szépséget. Nem a szeretetet.

Gyengéden félresimította a hajamat a homlokomból.

– Hogy miért utálnak minket? Mert nem látják bennünk a fényt. De nem is tudják kioltani. Ameddig megvan bennünk a ragyogás, mi győzünk. Sohasem fogják tőlünk elvenni a fényünket. Érted, Sara?

– Igen, papa.

Először is klassz, hogy a regénybe azért becsempésztek néhány oldalnyi képmellékletet a képregényből. Igaz, hogy csak fekete-fehérben, de aki a regénnyel kezdi az olvasást, az ennek köszönhetően már nagyjából sejtheti, hogy mire számíthat a képregénytől stílusban, és eldöntheti, érdekli-e a képregényváltozat is, vagy sem.

Sara története nem egy egyedi sztori, csak hogy a leghíresebb nácik elől rejtőzködő kislányt említsem, Anne Frank. De egyéb történeteket is olvastam már a második világháborúról, amelyben gyerekeket vagy épp felnőtteket bújtattak (A csillag és a százados, Könyvtolvaj, Volt egy ház stb.). Mégsem találom unalmasnak ezeket az újabb és újabb történeteket a témában, ahogyan ez a könyv sem volt az. Egyszerűen érzelmileg annyira behúznak a sztoriba, hogy hiába olvastam már sok hasonlót, ugyanúgy aggódok, rettegek, szenvedek a karakterekkel együtt, mintha most először olvasnék ilyen történetet.

Sara sztorija két okból fogott meg. Egyfelől Sara gyerekkora valóban tökéletes volt korábban, és hirtelen egy védelmező otthonból életveszélybe kerülni, hatalmas váltás. Aggódva figyeltem, hogy vajon Sara bírni fogja-e fizikailag és pszichésen. Másfelől érdekes volt, hogy egy olyan fiú és a szülei rejtegetik őt az életüket kockáztatva, akiket korábban ő maga is lenézett (még ha konkrétan nem is bántott soha). Julien ugyanis a gyermekbénulás nevű betegség miatt mankóval közlekedik, ezért pedig az iskolatársai egy része (főképp egy náci srác) lelkileg és fizikailag is bántalmazza. Sara nem, de egyfelől sosem védi meg Julient, másfelől inkább elkerüli, nehogy a többiek rá is rossz szemmel nézzenek. Julienék pedig valami szegényebb városrészben élnek, amiről az a pletyka terjed, hogy ott mindig büdös van, ezért Julient még pluszban azzal is szekálják, hogy bűzlik (pedig nem).

Szóval Julien és a szülei csodálatos emberek, sokkal jobbak, mint Sara a történet elején. Szó szerint az életüket kockáztatják, hogy megmentsék őt. És bár az elkényeztetett Sara az első pár fejezetben még nem túl szimpatikus, az idő és a rejtőzködés nehézségei, no meg Julien és a szülei személyisége hatással van rá, a jó irányban változtat rajta. Rájön, hogy rondán viselkedett, és igyekszik helyrehozni, jobb emberré válni. Míg végül lényegében Julien lesz az élete középpontja, az első szerelme, Julien szüleit pedig úgy megszereti, mintha a saját szülei lennének.

Sara lelki fejlődését és a Juliennel való kapcsolatának fejlődését igazán érdekes volt végigkövetni, bár végig ott volt a gyomrom mélyén a rossz érzés. Hiszen a jelenbeli Julian nem ismeri a múltbeli Julient, grandmère pedig csak egyfajta emlékként beszél róla. Amiből arra lehet következtetni, hogy nem ő lett Julian nagyapja. Ennek mondjuk sok oka lehetne, de tartottam tőle, hogy a legrosszabb fog megtörténni. Vagyis hogy Julien valóban az életét fogja adni azért, hogy megvédje Sarát. Azt persze nem árulom el, hogy ez a félelmem bebizonyosodott-e.

Szomorú, megható és egyben pszichológiai szemszögből nagyon érdekes volt látni, hogy miként viszonyulnak egymáshoz az emberek egy ilyen életveszélyes időszakban. Julien szülei simán és gondolkodás nélkül bevállalják, hogy elrejtik Sarát, aki lényegében egy teljesen ismeretlen kislány számukra, és ezzel veszélyeztetik a saját családjukat, mert a lelkiismeretük ezt diktálja. Viszont távolságot tartanak a szomszédoktól, akikkel korábban jóban voltak, mert félnek tőle, hogy náci kémek. A gondolat, hogy úgy élj minden nap, hogy nem bízhatsz többé a barátaidban, a szomszédaidban, mert konkrétan a vesztedet okozhatják, iszonyú ijesztő és szomorú egyszerre. Nem is az a legborzalmasabb egy ilyen diktatórikus világban, hogy meghalhatsz, hanem az, hogy a paranoia és a félelem elszigetel mindenkitől.

Sara és Julien képzeletbeli világa egyszerűen gyönyörű. Imádtam arról olvasni, hogyan teremtenek maguknak saját kalandokat egy kis zárt téren belül. Hatalmas szerencse, ha valakinek ilyen képzelőereje van, mert ez sok esetben konkrétan megmenti az embert attól, hogy megőrüljön.

A történet vége szomorú és boldog is egyszerre. Az hatalmas feloldás, hogy visszatérhetünk a jelenbe, ahol a háború minden szörnyűsége már csak múlt és emlék.

A jelenbeli szállal kapcsolatban csak annyi gondolatom volt, hogy nagyon örülök annak, hogy Julian, az unoka végül rájött arra, hogy mennyire gonoszul viselkedett, ténylegesen megbánta, lelkifurdalása volt miatta, és megváltozott. Sokan képtelenek megbocsátani annak, aki bántalmazta őket korábban, akkor is, ha tényleg szívből megbánja, és más ember lesz belőle, de én ebben az esetben csak örülni tudok ennek. Remélhetőleg, ha lesz, ő már úgy fogja nevelni a gyerekeit, hogy nyitottak és kedvesek legyenek másokkal. És ehhez nagyban hozzájárul grandmère története és az a kedves, önzetlen, bátor fiú, akiről Julian a nevét kapta (egy betű eltéréssel).

– Nem értem – mondta végül. – H-h-hogy történhetett meg? Hogy ölhettek meg hatmillió zsidót a holokauszt idején, miközben a világ nem csinált semmit?

– Szinte lehetetlen válaszolni erre a kérdésre, Julian. Szerintem végtére is arról van szó, amit Vivienne mondott akkor Luc atyának... „A gonoszt csak úgy lehet megállítani, ha a jó emberek elhatározzák, hogy pontot tesznek a végére.” Először a szándéknak kell meglennie. Utána jön a küzdelem. Ez így érthető?

– Azt hiszem, grandmère. Vagyis az embereknek ki kell állniuk egymásért.

Julian a példája annak, hogy ezekről a dolgokról beszélni, mesélni kell, mert a világ és az emberek csak akkor lehetnek jobbak, csak akkor akadályozhatjuk meg, hogy ismét ilyen szörnyűségek történjenek (kicsiben, mint egy iskolai zaklatás, vagy nagyban, mint emberek meghurcolása, legyilkolása azért, mert valamiben mások), ha emlékszünk a múltra.

Az egyetlen szívfájdalmam a regénnyel kapcsolatban, hogy bár 2023-ban elkészült a filmváltozata, egyetlen streaming csatornán sincs fent, és sehol máshol nem találtam, ahol meg lehetne nézni, pedig nagyon kíváncsi lennék rá. Főképp, mert egy nagy gyerekkori kedvencem is játszik benne, Gillian Anderson.

Hogy tetszett ez a könyv?

Varázslatos és megrázó volt egyszerre. Imádtam Julien karakterét, mert bátor, kedves fiú volt. Tetszett Sara jellemfejlődése, és az is, hogy az unokája képes volt a valódi megbánásra és változásra.

Szóval összességében IMÁDOM ezt a könyvet.

Kiknek ajánlom ezt a könyvet?

Mindenkinek, aki egy szép, megrázó második világháborús sztorit akar olvasni egy üldözött gyerek szemszögéből.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

Ezúttal az a feladatotok, hogy a Rafflecopter-doboz megfelelő helyére beírjátok a helyes választ az állomásokon feltett kérdésekre a Könyvmolyképző honlapján található beleolvasó alapján.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Kérdés a játékhoz:

Hogy hívják azt a karaktert, aki R. J. Palacio Az igazi csoda című regényében fontos szerepet játszott egy iskolai bullyingolásban, és ebben a regényben is a jelenbeli részek egyik főszereplője? Elég a keresztnév.

Állomáslista:

Blogturné

07. 05. Spirit Bliss Sárga könyves út – regény

07. 07. Hagyjatok! Olvasok! – képregény

07. 09. Spirit Bliss Sárga könyves út – képregény

a Rafflecopter giveaway

   

S. F. Williamson: Sárkányok nyelvén – Blogturné

Nem tudjuk, ti hogy vagytok vele, de részünkről sárkányokból sosem elég! S. F. Williamson Sárkányok nyelvén című regénye az 1920-as évek alternatív Londonjába kalauzol bennünket, ahol az emberek szigorú kasztrendszerben élnek, a sárkányokkal való háborút pedig csupán egy törékeny békemegállapodás akadályozza meg. Vivian Featherswallow egész életében azért tanult, hogy a sárkánynyelvek szakértőjeként dolgozhasson, azonban amikor szüleit lázadással vádolják meg, tervei fenekestül felborulnak. Tartsatok velünk ennek a mindent felperzselő kötetnek a blogturnéján, és nyerjétek meg az Anassa Könyvek által felajánlott példányt!

Miért választottam ezt a könyvet?

Nos egyfelől, mert gyönyörű a borítója és az élfestése, másfelől, mert érdekelnek azok a sztorik, amiknek a középpontjában a nyelvek és/vagy a fordítás áll. Persze a sárkányok is érdekesek, de számomra a nyelvészet még varázslatosabb.

Véleményem a könyvről

Először is a kötet kivitelezése gyönyörű. Kemény borítós könyvről van szó, aminek nemcsak a borítója csoda szép, hanem az élfestése is. És ami külön öröm, hogy ilyen kis bevarrt könyvjelző van benne, amit nem lehet elhagyni. Ugyanis velem elő szokott fordulni, hogy olvasás közben leteszem a könyvjelzőt az ágyamra, takarómra, aztán meg valahogy beesik az ágy párnái közé, vagy leesik az ágyról a földre, én meg dúlhatom fel a lepedőt, takarót, párnát, mire megtalálom. Na ilyen probléma nincs, amikor ilyen kis bevarrt anyagcsík könyvjelző van egy könyvben.

A történet Londonban 1923-ban játszódik, egy olyan alternatív világban, ahol léteznek a sárkányok. Wyvernmire miniszterelnök és Ignacia sárkánykirálynő kötöttek egy békeszerződést, ami elsőre jól hangzik, ám valójában mind az embereket, mind a sárkányokat elnyomja és igába hajtja különféle módokon. Az emberek kasztokra vannak osztva, az elsőben élnek a nagyon gazdagok, a másodikban az átlagemberek, a harmadikban pedig a szegények. Ám egy vizsgának köszönhetően, amit mindenkinek le kell tennie a középiskola végén, az első és második kasztbeliek is lecsúszhatnak alsóbb szintekre. Viv épp csak túl van a vizsgán, és azt tervezi, hogy a szabályokat betartva, gyakornoki pozíciót szerez, amelynek keretében a sárkánynyelvekkel foglalkozhat, amikor is a családját letartóztatják lázadás vádjával, őt pedig megzsarolják. Vagy feltöri a sárkányok titokzatos nyelvét, vagy a szülei, a nagybátyja és az unokatestvére meghalnak, ő börtönbe, a kishúga pedig a harmadik kasztba kerül. Vivnek választania kell: ha megmenti a családját és önmagát, ártatlan sárkányok és emberek tömege fog meghalni, ha viszont nem teszi, amit mondanak, akkor az összes szerettét elveszti.

– Az nem igazi béke, ha csak egyeseknek adatik meg – mondja Marquis. – És ezt te is tudod.

Ez a történet azért nagyon érdekes, mert egy olyan lány a főszereplője, aki nagyon távol áll a tipikus hőstől. Nemcsak szimplán passzívan figyeli a rendszer bűneit, mert tehetetlennek érzi magát azzal szemben, hanem eleinte észre sem veszi a bűnöket, sőt, egyetért a békeszerződéssel, és úgy véli, a miniszterelnök csak az emberek javát akarja. Valamint képes olyasmiket elkövetni a saját céljai érdekében, amivel árt azoknak, akik megbíznak benne, aztán pedig megmagyarázza önmagának a lelkiismerete megnyugtatása végett, hogy nem volt más választása. Szóval igen, Viv nem egy túlzottan jó ember. De nem is gonosz, csak hát, nem igazán szimpatikus.

Ám ez egyáltalán nem baj. Egyfelől azért, mert az emberek többsége a valóságban tényleg nem hős, és ha nem is gonoszak, időnként követnek el félelemből, a saját érdekükben gonosz dolgokat. Másfelől azért, mert a történet azt a kérdést feszegeti, hogy vajon egy ilyen nem hősies ember képes-e a megfelelő helyzetben mégis hőssé válni, vagy a saját önzősége, gyávasága legyőzhetetlen akadály számára.

Kíváncsian követtem végig Viv tipródását, lelkifurdalását, és reméltem, hogy sikerül valahogy úgy a jó utat választania, hogy közben a szeretteinek sem esik baja. Sok tettét nem értettem meg, én például a karrierem, szakmai előrelépésem miatt képtelen lennék elárulni bárkit, és szó szerint tönkretenni az életét, de azzal tudtam azonosulni, hogy a szerettei védelmében együttműködött a rendszerrel. Az emberi természet szerintem általában olyan, hogy az embernek a szerettei fontosabbak, mint vadidegen emberek. Bár őszintén szólva, én Viv helyében végig a kiutat kerestem volna, valami megoldást, hogy a szeretteimet is megmentsem, de a lázadó embereket és sárkányokat se áruljam el.

– Csak azt mondom – magyarázza nagy hévvel Atlas –, hogy ha évszázadokon át elnyomás alatt tartasz egy népet, ne lepődj meg, ha fellázadnak.

– De mi nem nyomjuk el a sárkányokat – vetem ellen. – Hisz ratifikálták a békeszerződést. A sárkánykirálynő maga írta alá...

– A sárkánykirálynő valóban aláírta – tódítja Atlas –, de Britanni több ezer sárkánya nem. Ez épp olyan, mintha azt mondanánk: Wyvernmire az ország összes emberének nevében beszél. – Rám meredt. – Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem nem rémlik, hogy beleegyeztem volna ebbe az úgynevezett békeszerződésbe.

A miniszterelnök nemcsak Vivet, hanem más fiatalokat is belekényszerít az adott kutatásokba, ami igazából elég vicces. Mármint... értem, hogy az adott gyerekek a tudomány egy bizonyos területén nagyon otthon vannak. De nincsenek olyan tudós felnőttek, akik még náluk is jobbak ezen a téren, és dolgozhatnának a kormánynak (akár szabad akaratukból, akár kényszerből)? Fura, hogy gyerekeket bíznak meg ilyesmivel, de igen, tudom, ha nem őket bíznák meg, akkor nem lett volna ez a regény.

Viv ugye a sárkányok titkos nyelvét kutatja, amit egymás között használnak, de van még két különböző területtel foglalkozó csoport is. Bár ezek munkájába is kaphatunk egy kevéske betekintést, de azt kicsit sajnáltam, hogy nem többet. Főképp, mert Vivék kutatása lényegében abból állt, hogy kihallgatták egy géppel a sárkányokat, aztán ültek egy asztalnál, és próbálták megfejteni a nyelvüket. Ami hát olvasóként nem túl mozgalmas és izgalmas. Nagyon vártam, hogy majd kapok valamiféle nyelvészeti érdekességet ebben a könyvben, mint például Az elveszett szavak szótára című könyvben, de sajnos nem így lett. Nem tudom, hogy a másik két csoport kutatása és munkája izgibb volt-e, de mivel egyik esetben bébisárkányokkal is dolgoztak, talán egy pöttyet igen.

Ha már Viv nem született hős, a legfontosabb fiú karakter, Atlas az. Atlas a harmadik kasztból származik, és papnövendék. Ez utóbbi ellenére Viv valamiért azonnal felkelti a figyelmét, és végig ott pattog köztük a szikra. Atlas az első pillanattól kezdve tudja, melyik a jó oldal, és elég bátor is azt választani. Persze, neki nincsen senkije, akinek az életét kockáztatná a döntéseivel, és így jóval egyszerűbb a dolga. Azt, hogy miért van oda Vivért, és miért bízik abban az első pillanattól, hogy végül a lány helyesen fog dönteni, őszintén szólva elképzelni sem tudom. Talán, mert ő a hit embere, és nincs más eszköze a túlélésre, mint mindenben érvek és tények nélkül is hinni. Én biztosan nem lennék erre képes.

– Szóval arra célzol, hogy ha mi meg is nyerjük ezt a háborút, egyikünk sem szabadul? – hebegi Marquis.

(...)

– Ez, barátaim – zengi –, kizárólag attól függ, kit értünk mi alatt.

Marquis, Viv kuzinja is sokkal közelebb áll a hős kategóriájához, mint Viv. Ő is félti a családtagjaikat (a saját apja is fogoly), de valahogy sosem kérdés neki, kik a jók, és kik a rosszak, és próbál is helyesen dönteni.

A sárkányok amúgy érdekes lények a könyvben. Beszélnek emberi nyelveken, de van egy saját misztikus, szent nyelvük is, amit ugye, Viv meg szeretne fejteni. Akadnak köztük, akik a miniszterelnököt és a vele szövetséget kötött sárkánykirálynőt szolgálják, de lázadók is. Lényegében épp annyira sokszínű a személyiségük, akár az embereké. Azt nem igazán tudom elképzelni, hogy a békeszerződés előtt miképp éltek együtt a sárkányok és az emberek, de talán a könyvsorozat végére eljutunk egy olyan világ megteremtéséig, hogy láthassam.

A regény vége felé van egy fordulat, aminek köszönhetően azt hittem, hogy az író nagyon bátor, de aztán a legeslegvégén van egy mondat, ami miatt úgy vélem, a következő könyvekben vissza fogja csinálni valahogyan az adott fordulatot. Amit részben sajnálok, mert valóban bátor dolog lett volna egy ilyen csavar, de részben örülök neki, mert szomorú csavarról volt szó. Egy hajszállal a sajnálat nagyobb bennem, mert tényleg szinte egyedi lett volna az adott dolog, ha valóban végleges.

Ennek ellenére a történet vége nagyon izgalmasra sikeredett, és szörnyen kíváncsi vagyok, hogy vajon miképp fog folytatódni.

Hogy tetszett ez a könyv?

Viv nem egy született hős, sőt, sokszor megkérdőjelezhetőek a tettei és döntései, ennek ellenére vagy épp pont ezért, igazán érdekes karakter. Izgalmas volt végigkövetni, hogy vajon sikerül-e túllépnie a félelmein és egoizmusán, és csatlakozni a jó oldalhoz. Atlas nagyon szimpi srác, bár őszintén nem igazán értem, mi fogta meg őt Vivben, de hát, a szerelem vak. A sárkányok is érdekesek voltak, viszont a sárkánynyelv kutatása nem tette túl mozgalmassá a történetet. A regény vége azért felgyorsult és izgalmas volt, és felkeltette annyira a figyelmemet, hogy érdekeljen a folytatás is.

Szóval összességében NAGYON TETSZETT ez a könyv.

Kiknek ajánlom ezt a könyvet?

Azoknak, akik szeretik a sárkányos, disztópikus történeteket, amiknek a főszereplője nem egy hős, hanem csak egy átlagos, esendő ember.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod ezt a könyvet:

KATT

Nyereményjáték:

Mostani nyereményjátékunkban az Anassa Könyvek további kötetei után nyomozunk! Minden állomáson találtok egy-egy idézetet, a ti feladatotok pedig, hogy a regény címét beírjátok a Rafflecopter-doboz megfelelő helyére!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Idézet a játékhoz:

„Boszorkány vagyok, a forradalmi feminizmus szimbóluma. Nincs szükségem egy pasira, hogy cipeljen, kényeztessen, vagy aggodalmaskodjon.”

Állomáslista:

Blogturné

06. 26. Könyv és más – extra

06. 28. Könyv és más

06. 30. Csak olvass!

07. 03. Kitablar

07. 04. Spirit Bliss Sárga könyves út

07. 06. Booktastic Boglinc

a Rafflecopter giveaway